Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Interjú a Halállal 1. / és valamennyire önfeltárás az Egység elött

2011.11.11

Interjú a Halállal

  1.  

Ismeretségünk 1994. -es év tájékán kezdődött, bár akkoriban nem voltam még tudatában, hogy igazából kinek is köszönhetem a tanításokat. Mindig mindent érteni akartam és akarok minden elérhető mélységében és magasságában. Nyughatatlan, örökké kereső mechanizmusom állandóan választ keres mindenre, amit látok, de nem érthetek. Gyermekként megtanultam, hogy embertől választ nem kaphatok ezekre a kérdésekre, mert a kérdéseimmel ellenállást és értetlenséget váltok ki. Magamban állandóan kérdeztem, kutattam. S ugyanakkor ellenállásba keveredtem, mert a bennem megjelenő válaszok nagy része újabb kérdéseket vetett fel, s még kevésbé értettem, amire válaszokat kaptam.

1994-es évben még nem tudtam beazonosítani az információk eredetét, és sokat küzdöttem ellenük, mert a kutakodásom eredményeként már KAOSZ állapotok uralkodtak bennem a töménytelen feldolgozatlan választól. Leállni már nem tudtam az állandó keresésben, de feldogozni sem tudtam a rajtam átfolyó információkat.

Gyerekként megtanultam, hogy miféle energiákat ne engedjek a magam közelébe, mert félelmet és irtózatot ébresztettek bennem. Egy energiaminőség volt akkoriban, aki feltétlen bizalmat keltett bennem, és ő mindig velem marad később is a nehézségek idején. Ha Ő jelen volt, akkor a többi megjelenő felé is odafordultam. Ha Őt nem érzékeltem, akkor elutasítottam, bárki is közeledett felém bármiféle hangzatos zengedelemmel. A Krisztusi Család egyik domináns megtestesülése volt evilági életem egyetlen biztos hitrendszeri pontja, bár az ő látásuk elég sok zavar okozott evilági életem minden területén.

Az Ő egyik meghatározó életéről sok információt áthoztam magammal ezen életemre, és bizony sok nehézséget okozott nekem, amiket őróla tanítanak embereknek, és azokról, kik vele együtt váltottak be egy szükségszerű misztériumot a maga idején.

7 éves koromra teljesen megzavartak a hittanórák, az emberi viselkedési minták. Teljesen más Rend uralkodott és uralkodik a Földön, mint amit én magammal hoztam. Nehezen fogadtam el a szó , cselekedet és érzés és a gondolat ellentmondásosságát ugyanazon ember ugyanazon cselekedeteiben. A beilleszkedés vágya fejlesztette ki bennem a mindent meg akarok érteni az emberben, ebben a világban, és ezen a világon kívüli keresés mechanizmusát. Azóta már megtanultam, hogy ez képtelenség, és mindig csak annyit kell érteni a világból és világok összekapcsolódásából, hogy az Egészbe illeszkedő jó döntéseket tudjunk hozni.

Ennek megtanulásához pedig érteni kell a körülöttünk és bennünk elhelyezkedő világot és világokat, s a helyünket az egészhez viszonyítva. A Fent és a Lent Törvényeit, a Bent és a Kint Rendjét. Ha érteni akarjuk az embereket és a világunk működését, akkor pedig tisztában kell lennünk valamennyire a minket mozgató Árny és Fénylő részekkel, ehhez pedig csatlakoznak hozzánk olyan tanítások, melyek ezekre hívják fel a figyelmünket. . Ha valamennyire már tudjuk, hogy a tanítás honnan érkezik, akkor a maga helyén tudjuk megérteni, és a helyén kezelni.

Egyszer fordult elő tudomásom szerint, hogy hosszabb időre megtévesztettek, s csak utólag jöttem rá, hogy Ő, aki születésemtől elkísér, nem volt jelen ezen időszakban.

Ez közvetlenül a Halál rendszerével való találkozásom előtt történt. Megjelent az aurámban egy fehér ruhás ifjú, akit mindig úgy láttam, hogy egy farönkön nyugtatja a lábát. Utólag már tudom ennek a szimbolikának a jelentését, de akkor még nem jártam utána, mert fel sem merült bennem a gondolata, hogy meg kellene tennem. A fehér ruhás ifjút a védőangyalomnak véltem, és örültem, mert akkoriban sok ismerősöm angyalokat vélt látni, csak én nem láttam soha magam körül angyalokat. A fehér ruhás ifjú nem igazolta az én állításomat, hogy ő az én védőangyalom, és ez fel sem tűnt nekem, miként a szívem összeszorulása sem. Az agyam annyira akart hinni, hogy az érzékelésem teljesen elnyomtam. Így utólag tudom, hogy az ifjú nem hazudott soha nekem, minden kérdésemre válaszolt, én pedig mindet félremagyaráztam úgy, ahogy szerettem volna hallani. Én, aki mindig túl bizalmatlan, most vakon és süketen önként estem csapdába. De azóta másban is felismerem ezt az Árnyrészt.

A hozzám csatlakozó elmondta a nevét is, és itt még mindig nem fogtam gyanút. Hónapokig élt velem ez az Árny, aki fiatal, fehér ruhás ifjú képében jelent meg mindig. A kisebbrendűségi érzésemen keresztül tudott hozzám csatlakozni.

Tudnotok kell, hogy ezen időszakra felnőttek már olyan emberek, akik különös képességeket mondhatnak magukénak. Démonűzőket lehet látni a tévében, filmekben, de léteznek ők az életben is, és mindig is léteztek.

Két oldalról kaptam figyelmeztetés. Ember által, és a segítőm által. Egyik vasárnap délben 3-szor esett egymás után a kezembe egy DVD. Kétszer visszatettem, de a 3-as nyomaték megtette a hatását, bármennyire is időhiányában voltam. A filmben kimondták a démon nevét, és megjelölték származását. Nagyon nagy düh támadt fel bennem, és az érzés, hogy ennyire becsaphattak. Pedig csak én voltam vak és süket. Én akkor már egyedül nem tudtam elküldeni. Túl sokat beszélgettünk, túlságosan beépült a rendszerembe. Egy idegen érkezett egy távoli városból, találkozót kért, s ő pontosan tudta ki van velem. Őt kereste, és bennem találta meg. Egy óra kemény harc árán lefejtette rendszeremről, megölelt és utamra engedett. Ez a tanulság rányitotta szemem az Árnyrészekre, megjelenési formájukra, és a csatlakozási pontjaikra. A következő lépésként Segítőm visszatért, s meg kellett tanulnom, hogy hol is tartja az ember az értékrendjét. Milyen szimbólum formájában záródik el az ember elöl, a fizikai test mely részén helyezkedik el, s hogyan megnyitni adottságaink tárházát. A polaritás világában meg kellett tapasztalnom mindkettőt, ahhoz hogy megértsem a dolgok működési rendjét. Ezek után még a meg kellett tanulnom Sámánasszonytól a lélekvisszahívás mibenlétét, az alsó és felső világok rendjét, az elemek polaritásának veszélyeit. Meg kellett tanulnom lerajzolni és megfejteni a szimbólumokat, az energetikai rendszereket. Megismertem elkötelezett szolgálatot végző embereket, akik csendben tették a dolgukat. Megismertem az útjukról letérteket, akik már nem is emlékeztek rá, hogy kik is ők valójában. Mindenkiben láttam az Árnyat és a Ragyogást.

És szinte minden nap meghallgattam a “pokolra kell annak menni, aki dudás akar lenni”, valamint a “tűzben edzik az acélt” rigmust.

Ezek után csatlakozott hozzám az az entitás, akinek ez a könyv köszönhető.

Magamról még annyit, hogy nem vagyok sem médium, sem látó, sem egyéb hangzatos nevet és rangot viselő ember. Egy Gondolkodó Ember vagyok, aki szeretne harmóniába kerülni minden létezővel, és a helyére behelyezkedni, létezésének okait feltárni, s Szolgálatát maradéktalanul elvégezni.

Útkeresésem közben történtek egy részét osztanám meg veletek, és egy olyan entitás üzeneteit, akit bármennyire is ismerni vél az ember, mégsem tud róla szinte semmit.