Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2010.03.22.

2010.03.22

Állj meg egy szóra Gyermeke a Földnek!

Elmondom újra és újra. A benned megjelenő tiltakozások mások ellen, az indulatok mit mások ébresztenek, mind mind belőled származnak.

A TE megoldandó problémáid.

Azt gondoljátok, hogy mások a hibásak, pedig az el nem fogadás belőled származik.

Az energia folyton mozog.  Bennetek és körülöttetek. Ha kommunikáltok valakivel, az energiamozgás benneteket is összekapcsol. Összehurkolja a rendszereteket.

A szabadon áramló energia átjárja testetek és továbbhalad. Nem okoz bennetek semmiféle rossz érzést, indulatot , nem akad el, csak áramlik a maga teljességében úgy és akként ahogy van.

Tested nem szorongó és nem görcsös.

De egyszer csak olyant hallasz, ami valamiért felkelti a figyelmed. Valami összerándul vagy merevvé válik benned.

És az energiaáramlás elakad.

Blokkba ütközött benned. És a játszma elindul attól függően, ahogy a védekező mechanizmusod működik.

Az energiaelakadás sok mindent létrehozhat attól függően, hogy  maga az ember hol tart fejlődésének az útján,  vagy hogy később képes e feldolgozni és a blokkot áttakarítani önmagában.

Mivel minden sejtünknek, szervünknek és testrészünknek megvan a maga sajátos energiarendszere, ami viszont kapcsolódik az egész test energiarendszeréhez, amely pedig kapcsolódik a többi emberéhez   és kapcsolódik az egész Univerzumhoz, ezért az elakadt energiarendszert nagyon sokáig kisegítik a nagyobb körben működő energiák.  A blokkok és gócok , ahol elakad a szabad áramlás az embert folyamatosan figyelmeztetik, hogy lazítsa fel a rendszerét. A besűrűsödött energiagócok felfogják a más emberből jövő hasonlóan elakadt energiát, és visszaverik.

Így jönnek létre a vég nélküli emberi játszmák.

Beteggé az az ember válik, aki a félelmei következtében olyan helyre állított testében  elakadási pontokat, ahol sok rendszer sérül az elakadás következtében. Például a csomópontokon, ahol több energiajárat fut össze.

Nézzetek önmagatokba. Szinte mindegyikőtök küzd saját nemiségével, ami a párkapcsolatára rányomja a bélyegét. A szülő-gyermek kapcsolat szintén komoly gócpontokat okoz emberben.

Ezek az alapok, minden innen indul ki.

Élitek saját életetek. Ismernetek kellene önmagatok.  Tudnotok kellene mik azok a történések, amik nehezen és fájdalmasan érintenek benneteket.

Innen is megközelíthetitek a megoldásaitokat.

És a testetek felől is. Figyeljétek, hogy hol és mikor válik valamelyik izmotok görcsössé, vagy hol szorul össze bennetek a levegő.

Tanuljátok meg a test fellazítását. Vegyetek mély levegőt, ha jön fel bennetek a félelem, vagy az indulat, vagy bármilyen negatív érzés. Lazítsátok el magatok tudatosan, hogy az energia maradjon szabad áramlásban.

Haladjon át rajtatok minden. Ez a cél.

Ha szabadon átfolyó a rendszeretek, akkor nem hat rátok semmiféle negatív manipulatív erő, hiszen nem tapad meg rajtatok.

Megáll az öregedési folyamat bennetek, hiszen minden sejtetek képes megújulni, nincsen blokkba fogva semmi bennetek, csak a szabad áramlás létezik.

Nem mondjuk, hogy könnyű. De ha elkezditek s figyelitek önmagatok, akkor természetetekké válik.

Az emberi nevetés felszabadítja az energiaáramlást. Figyeljétek,  hogy mit éreztek akkor önmagatokban.

A sírás szintén ezért adatott az embernek.

Sok megoldás van körülöttetek, és bennetek, amivel rendbe tehetitek önmagatok.

De először is bocsássatok meg magatoknak. Mert a lélek pontosan tudja, hogy a szavak, amiket kimondotok, és a cselekedetek amiket megtesztek nem méltóak hozzátok, és ezért  tudat alatt sokszor büntetitek önmagatok, és nem engeditek meg, hogy az öngyógyítás mechanizmusát alkalmazzátok, sőt a tudatotokba sem engeditek be a megoldásokat.

Bocsássatok meg önmagatoknak, nézzetek magatokra szeretettel, hiszen nem könnyű az emberi létezés.

S ne feledjétek, aki kér, az megkapja a lehetőséget a megoldásra.

De legyen szeme a meglátására, legyen füle a meghallására és legyen bátorsága a cselekedetre.